016 – fesztivál look

Mióta az eszemet (=tumblr) tudom, két igazán felkapott téma/ pánikra okot adó helyzet van az öltözködni vágyó leányok körében; szalagavató vendégként, és fesztiválozás. Mivel jómagam is nagy fesztiválra járó voltam, és a mai napig nem veszett el belőlem a dolog, csak egy kicsit redukálódott, adta magát, hogy a heti bejegyzésemben megmutatom nektek, idén én miben…

heti összefoglaló

Hétfőn hajnalban keltem gyakorlatilag, reggel mentem az utolsónak remélt vezetésemre. Már egyébként ott teljesen magamon kívül voltam, koncentráció 0, összeszedettség 0, végig remegett a szám, annyira a sírás szélén jártam. Igazából az egész napomra ez volt jellemző, nagyon szétszórt voltam, és feszült. Munka után hazamentem Kevinért, és elmentünk a Városligetbe, hogy tudjon nagyokat futni, és…

015

A héten vendégszereplőt is hoztam nektek, Kevin személyében. Egyedül töltötte a napot, így semmiképpen nem szerettem volna még este is egyedül hagyni, szóval felkaroltam, és már mentünk is, remélem szívesen fogadjátok őt itt. Heti koncepció nem igazán volt, hétköznap kora este fotóztunk, én óriási késésben voltam, és a brutális meleg még mindig kitartott. Ennek fényében…

szeretném megosztani veletek a boldogságom

Miszerint annyi sikertelenség, negatív tapasztalat, és rossz döntés után ma végre sikeres forgalmi vizsgát tettem, így az utolsó akadályt is leküzdöttem, jövő pénteken a kezemben lesz a jogosítványom. Köszönöm mindenkinek a támogatást, illetve bíztató szavakat, nagyon jól estek. Ha valaki ebben a lelkileg roppant megerőltető helyzetben van, üzenem, hogy ne adja fel, de tényleg ne,…

heti összefoglaló

Sziasztoooook srácok, vasárnap van, heti összefoglaló van! Nem mondanám, hogy mozgalmas hetem volt, ami legfőképpen az időjárásnak köszönhető, hiszen amikor tudtam, igyekeztem elbújni a világ, de legalábbis a nap elől biztosan. Volt már szó az üzenőfalon róla, és amúgy is sejtem, hogy ki hogy viseli ezt az időt, plusz a csapból is ez folyik, de…

vlog 001

Végig videóztam az egész előző hétvégét, és közben folyamatosan azon gondolkodtam, hogy ebből mi lesz? Hogy fogom összerakni? Nézegettem tutorialokat, különböző teljesen kezdőknek kreált videókat, de semmit nem értettem belőle. Prágában egyszer már nekifutottam, ott is felvettem mindent ész nélkül, mégsem raktam össze, nem éreztem, hogy ebből valami jó lehet. Ennél a pontnál azonban már…

014

Sziasztok srácok, hogy vagytok? Remélem nagyszerűen. Különleges a heti koncepció, annak ellenére, hogy nem szándékosan lett ilyen. A vlogomban is szó esik róla, de ide is leírom, hogy úgy alakult, egyáltalán nem tudtam készülődni. Adott volt a szombati nap, ahol egy kicsit elszámoltam magam a programokat illetően, így vagy a kutyával való rohangálás. vagy a…